Esküvői fotózás Dabas – lagzi audival

Végre itthon kezdhettem meg az esküvői szezont. Ennek főként azért is örültem, mert maga az esküvői fotózás Dabas, egyik általam kedvelt és szép részén tartottuk. Sokan idegenkednek a hazai pályától, de nekem nem esik nehezemre kimaxolni a lehetőségeket. Valójában sok egyéb választásunk nem is akadt. Alíz babát várt, ezért túl sokat nem kérhetem tőle, sem időben, sem energiában. Mivel nem idevalósi sem ő, sem pedig a kölcsönzött ruha, ezért az aznapi fotózásra kellett hagyatkoznunk. Az ebédes lagzik varázsa, a korai történések, vendégvárás, majd a kikérések itt sem maradtak el. A tavalyi szezonban a legmegterhelőbb esküvőm ugyanitt volt, a Gagarinban. Most szerencsére nem volt meleg. Így nem okozott nehézséget az ebédes – menetelős lagzi.

esküvői fotós DabasVégre láthattam vegyes esketést is (katolikus + evangélikus), ami nem túl gyakori felénk. Ami még remekül sikerült, a Gagarinban bent tartott polgári. Itt nem volt még szerencsém benti polgárhoz, de mivel délelőtt esett is és tökéletesen elfértük, ezért jó döntés volt. Vidám pillant ilyenkor a csoportos lufi elengedés is. Ezután csoportképek készítse következett. Az én időm is eljött, sietve elindultunk a kreatív fotózás helyszínére. Mivel Alexról kiderült, hogy nemcsak Alízba szerelmes, hanem az audijába is, nem volt kérdés, hogy csakis ez lehet a menyasszonyos autó.

esküvői fotózás dabas fotobese

Esküvői fotózás Dabason

Picit tartottunk a délelőtt felázott talajtól, de némi helyismerettel kerülve a sarat, odaérnünk. Itt már pusztán három dologgal kellett megküzdenünk. A gyorsan ketyegő idővel, a hideggel, valamint a menyasszony fáradságával. Szerencsére problémamentesen és kiváló fények mellett megoldottuk az esküvő számomra legfontosabb részét. Rohanhattunk is vissza a vendégekhez, ahol Kovács Karcsi vőfély tartotta a frontot az aznap kitűnő szolgálatot teljesítő Presso Banddel. Vendéglátásról csak jókat tudok mondani. Nem kellett csalódni a házias ízekben és a személyzetben sem. A hagyományos bulizás és néhány játék sem maradt el. Hajnalra elfáradtunk, de megérte, hiszen a remek esküvőt sok elkészült képpel zártam. A hűvös idő és a levelek nélküli fák ellenére egy olyan sorozat született, amelyre Alízon és Alexen kívül én is emlékezni fogok. 🙂

esküvői fotózás naplemente esküvői fotózás dabas csatornapart esküvői fotós dabas

 

Még több esküvői fotót sorozat